Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A gobelin története

2008.02.17

 

Eredetileg a XVII. században élt párizsi Gobelin fivérek műhelyében szövött kárpitokat illették e névvel. A középkorban az egyik legdrágább műalkotásnak számított. Készítőik Jean és Philibert Gobelin kelmefestő testvérpár voltak, akik az akkoriban nagyon divatos olasz festészettel próbáltak versenyre kelni. A gazdag főúri lakosztályok számára készítettek kárpitokat. A ragyogó üzleti lehetőséget felismerve, IV. Henrik minisztere, Colbert az egész műhelyt felvásárolta, és helyén királyi manufaktúrát alapított. A hely ettől kezdve már nemcsak a gobelin-készítőknek, de az asztalosoknak és az ékszerészeknek is otthont adott, minek hatására az egyes művészetek ötvöződni kezdtek egymással.

Az egykori falakat beborító nagyméretű falikárpitból és baldachinos ágyak függönyeiből, bútorkárpit, párnahuzat, hogy végül finom kezek által megmunkált, faliképekké, apró, csodás ajándéktárgyakká váljék eme ősi technika. A történelem folyamán, ahogy változott a társadalmi berendezkedés, változtak a művészetek és azok szerepe is,  a köznyelvben maga a megnevezés is összemosódott.

 

Kép

 


Legnépszerűbbé a XIX. században, az iparosodás korában vált, akkoriban a polgári családok hölgyei lelték benne elfoglaltságuk lehetőségét. Tömeges gyártásba először Németország kezdett, Berlinben voltak először láthatók az előfestett, géppel nyomott minták, kivarrható képek.

A mára leginkább professzionális szintre korlátozódott és hagyományozódott szövött gobelinek, avagy szövött kárpitok szövőszéken történő eljárását utánozza az úgynevezett gobelinvarrás. A népszerűségéből mit sem vesztő házikészítésű, varrott gobelin nagyon hasonlít a fali szőttesekre, ám a kárpitokkal ellenben ezek a kanavára, egy speciális textilfajtára, vastag, tompa hegyű tűvel, legtöbbször gyapjúfonállal öltve készülnek.

A gobelin lelke az ábra, melyek gyakran vallási vagy irodalmi területről (lovagregények, szerelmes költészet) érkeztek. A rajzokat kezdetben az ablakon átszűrődő nap, illetve az üveglap elé helyezett gyertya által megvilágított felületen keresztül kopírozták a kelmékre, később a képet tartalmazó papírkép alá helyezték az anyagot és azon keresztül lyuggatták át a kívánt mintát, majd a kelmén szénporral, később tussal rajzolták ki az ábrát.

 Az évszázadok folyamán a szövés és a festőművészet szinte egylényegűvé vált. A festőművészek számára kihívást jelentett műveik textilben való megjelenítése.A gobelinképek mintáiul olyan festőóriások képei szolgáltak, mint Rembrandt, Raffaello, Rubens és Boticelli, vagy Mányoki Ádám, Mindszenti Mihály és Rippl-Rónai József.

 

Kép

 

Egyes történészek szívesen eredeztetik ezeket a keresztszemes öltésen alapuló, lakásdíszítésre szolgáltó textíliákat már az ősmagyarok sátraiból, de ezeknek a nézeteknek ellentmondanak azok a források, amelyek szerint a szövés művészete hazánkban csak a középkorban terjedt el.

A gobelinkészítés, e művészi igényességű kézműves alkotás máig is közkedvelt időtöltés, ami a készítőjének és az ajándékozottaknak is egyaránt nagy élményt szerez.