Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Duplikációk

2009.01.19

 

A dunaújvárosi MMK Folyosógalériában másodszor megrendezett kiállításom címének - Duplikációk - alapötletét az adta, hogy néhány képemet több példányban varrtam ki. Ezek a képek egyformák, de mégsem. Érdemes őket összehasonlítani.

Hogy miért kétszer? Nem tudom. Talán mert megszerettem, és nem akarom abbahagyni a vele való foglalatoskodást, talán mert új ötletem született a képpel kapcsolatban, vagy egyszerűen csak meglátom a képet, és ismét kedvemre való.

 

Gulácsi Zoltán, a kiállításom szervezője 2007. június 3-án az alábbiakat nyilatkozta a  duplikációk témáról a DS Televíziónak:
"Tulajdonképpen a gobelin egy nagyon érdekes technika. Nagyon sokféle fajta stílusban készítik, igazából Magyarországon is rengeteg művésszel, gobelin technikával találkoztunk. És ő most egy olyan érdekes kísérletbe is  belefogott, hogy több képet megcsinált másodpéldányban is, igazolva ezzel azt, hogy a gobelin egyáltalán nem egy olyan műfaj abszolút, ami ismételhető, hiszen minden egyes alkotás egy piciben eltér a másiktól. Talán egy festményt meg lehet festeni ugyanúgy mint az eredeti, de a gobelinnél úgy néz ki, hogy ez másképp működik."

  

 Kép  Kép

Tengerparton

 

 Kép  Kép

Szép cigánylány

 

 Kép  Kép

Virágcsokor

 

 Kép  Kép
 Mária gyermekével

 

 Kép  Kép
 Mona Lisa

 

  

És, hát ők lennének a hármasikrek:

 Kép  Kép

 
 

Kép

Olvasó nő

 

Hát bizony, nem könnyű az összehasonlítás, mert hát nyilvánvaló, hogy a fotók nem az eredeti látványt adják vissza. Más-más beállítással készültek, némelyik sötétebb, némelyik világosabb. A bekeretezett képek fotózása különösen nem egyszerű feladat., hol itt, hol ott csillog egy kicsit. Emiatt készültek a képek oldalsó perspektívából.

Azért igyekeztünk valami érdekest megmutatni a duplikálás lehetőségéből. Tisztán kivehető a képeken, hogy mások a színek, mások a formai megoldások. Némelyik kicsit jobban hasonlít, a többi kevésbé. Nem tud egyforma lenni! De nem is ez a cél. Ha az ember új munkát vesz a kezébe, újabb alkotásnak vág neki, belevarrja a hétköznapjait, az ünnepeit, a jó- és rosszkedvét, újból teremti a képet.

 

 

A mappában található képek előnézete Gobelinképek összes