Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hölgy és az egyszarvú

2008.04.20

 

 

Kép

 

Tracy Chevalier: A hölgy és az egyszarvú

 

Részlet I.

 

"- A nagytermet hat faliszőnyeg fogja borítani, ugyebár, n’est-ce pas? Két nagy és négy kisebb méretű.

- Igen.

- És ezeken az ábrázolod, amint a hölgy elbűvöli az egyszarvút, n’est-ce pas?

- Ebben állapodtam meg monseigneurrel.

- Az elcsábítás elég világos, én azonban azon gondolkodom, nem rejthetnél-e el más egyebet is a rajzokban. Olyasmit, amitől másképp is lehetne nézni őket.

- Mire gondolsz? – állt egyik lábáról a másikra Nicolas.

- Számomra úgy tűnik, hogy sejtethetnéd rajzaidon az öt érzéket – kopogtatott Léon bácsi az ujjával az egyik papírra, ami úgy hatott, mintha a fülembe dobolt volna. A hölgy az egyszarvú érzékszerveivel játszik; gondolj például a hallásra.

 

 

Kép

 

 

- Amikor megfogja a szarvát, az minden bizonnyal a tapintást jelenti. Itt – kopogtatta meg Léon újból az asztalt – a hölgy szegfűkoszorút font a szagláshoz, habár ez nem egészen érthető. 

- A menyasszonyok szoktak szegfűből font koszorút viselni – magyarázta Nicolas. A hölgy a házasság és a nászágy gondolatával bűvöli az egyszarvút, a szaglás eszembe sem jutott.

- Á, értem már. Szóval nem is vagy te olyan okos, mint amilyennek hittelek. Ezek szerint az érzékszervek merő véletlenségből jelentek meg a műveden.

- Én…

- De azt látod, ugye, milyen könnyűszerrel beleveheted az öt érzéket? Az egyiken az egyszarvú szegfűt szaglászik. Esetleg egy másik állat. Azon a szőnyegen, amelyen az egyszarvú a hölgy ölébe teszi a lábát, a hölgy tükröt tart az állat elé, így megmutathatnád a látást.

- De ez hiúnak tüntetné fel az egyszarvút, nem?

- Valóban? Az egyszarvú egy kicsit tényleg hiúnak tűnik.

Nicolas nem válaszolt. Talán meghallotta, hogy az asztal alatt kucorgok, s halkan kinevetem őt meg az egyszarvúját.

-Na mármost itt van az a rajzod, amelyen a hölgy a kezében tartja az egyszarvú szarvát, ez lesz a tapintás. A harmóniumjáték a hallást mutathatja. A szegfűk a szaglást jelzik. A tükör a látást. Mi van még? Az ízlelés. Még két szőnyegünk van hátra – Claudenak és Geneviéve asszonynak szánva.”

 

 

Részlet II.

 

„Valaki motoszkált a rajzokkal, ide-oda rakosgatta őket az asztalon. – Íme, itt vannak, monseigneur – mondta Nicolas. – Sorrend szerint láthatja őket. Az első az, amelyen a hölgy felveszi nyakláncát, hogy azzal csábítsa az egyszarvút, A következőn harmóniumon játszik, így kelti fel az egyszarvú figyelmét. Ezen meg papagájt etet, az egyszarvú meg közelebb húzódott, noha még a hátsó lábán áll, s elfordítja a fejét. Már csaknem elcsábult, de még több kísértésre van szüksége.

Észrevettem, hogy amikor a papagáj etetéséről volt szó, Nicolas kis szünetet tartott. Így hát én leszek az ízlelés, gondoltam. Akkor hát ízlelj meg!

 

 

Kép

 

 

- Ezen a rajzon a hölgy szegfűkoszorút font, mint aki esküvőre készül. A saját esküvőjére. Amint látja, uram, az egyszarvú immár szelíden leült. S végül – koppantotta meg az asztalt Nicolas -, az egyszarvú a hölgy ölében hever, s ők ketten egymásra néznek. A legutolsó szőnyegen a hölgy már végképp elbűvölte, s a szarvánál fogva tartja őt. A háttérben lévő állatok is láncra verve állnak – a szerelem rabszolgái lettek.”

 

 

Részlet III.

 

- Mesélj nekem a festményről – kérte Aliénor. Hangja halk és selymes, épp olyan, ahogyan jár, ahogyan megfordítja a fejét, ahogyan felvesz valamit, vagy elmosolyodik. Bármit csinál is, mindent nagyon óvatosan, zajtalanul tesz.

- Mármint melyikről? – kérdeztem. Az én hangom cseppet sem hangzott lágynak.

- A faliszőnyegekről. A hölgyről és az egyszarvúról. Miről szól?

- Ja, arról! Hát a legelsőn a hölgy egy kék sátor előtt áll, amire az van írva, hogy Á mon seul désir – olvastam le lassan.

- Á mon seul désir – mondta utánam Aliénor.

Az oroszlán és az egyszarvú a sátor mellett ülnek, és nyitva tartják a sátorlapokat, közben a Le Viste család zászlóit és címereit fogják.

  

 

Kép

 

 

- Ezek a Le Viste-ék nagyon fontos emberek Párizsban?

- Gondolom, azok lehetnek, ha ilyen pompázatos szőnyegeket készíttetnek. Na, azután a másikon a hölgy ékszereket vesz elő egy ládikából, a többi szőnyegen már rajta vannak az ékességek. Aztán van három szőnyeg, amelyeken a hölgy mind közelebb és közelebb csalogatja az egyszarvút. Végül az egyszarvú a hölgy ölében ül, és egy tükörben nézegeti magát. A legutolsó képen a hölgy a szarvánál fogva elvezeti az állatot.

- Melyik képen a legszebb a hölgy?

- Amelyiken papagájt etet. Az öt érzék közül ez jelképezi az ízlelést. A hölgy lábánál egy majom üldögél, az is eszeget valamit. Ezen a képen a hölgy sokkal átszellemültebb, mint a többin. Mintha az egész jelenten szél fújdogálna, a hölgy fejkendőjét is meglobogtatja. Az egyszarvú is teljesen életszerű.

Aliénor megnyalogatta az alsó ajkát. – Máris ki nem állhatom – mondta. Mondd el, hogyan ábrázolja a többi érzéket.

- A tükörbe nézegető egyszarvú a látást, a szarvát tartó hölgy a tapintást jelképezi. Ez elég világos. Aztán itt van a hallás, amelyen a hölgy harmóniumon muzsikál. Ez meg itten sandítottam a képre – azt hiszem, a szaglás, mert a padon ülő majom virágot szagolgat.

- Milyen virágot? – Aliénor mindig tudni akarta, milyen virágról van szó.

- Ebben nem vagyok biztos. Talán rózsát.

 

 

Részlet IV.

 

Újra a sarkamra ültem. Mindig elfog a boldogság, ha tőlem kér valaki segítséget. Egész életemben igyekszem hasznára lenni a szüleimnek, nehogy tehernek érezzenek és elzavarjanak hazulról.

Az emberek gyakran dicsérik a munkámat – Milyen szép, egyenletesek ezek az öltések, mondogatják. Hogy ragyognak a virágaid, milyen pirosak a cseresznyéid. Ó, de kár, hogy mindezt nem láthatod! – És csakugyan sajnálatot hallok ki a hangjukból, amellett mindig meglepődnek azon, hogy hasznos munkát végzek. Ők el sem tudják képzelni szem nélkül a világot, ahogyan én meg nem bírom úgy elképzelni, hogy látok. Az én szemem mindössze két élettelen golyó az arcomban, amely mozogni tud ugyan, ahogyan az állkapcsom is mozog evés közben, vagy ahogy az orrcimpáim mozognak. Én más módon veszek tudomást a világról.

Például ismerem a szőnyegeket, amelyeken dolgozom. Megérzem a felvetőszál minden egyes göbét, a fonal minden egyenetlenségét. Nyomon tudom követni a millefleurs mintát, körbe tudom szőni egy kutya hátsó lábát, egy nyuszi fülét, vagy egy paraszt ruháját. Érzem a színeket. A vörös szín selymesen sima, a sárba bizsergető, a kék olajos. Ujjaim alatt mintha térkép lenne, amelyet a szőnyegek készítettek.

Az emberek olyan nagy tisztelettel beszélnek a látásról, hogy néha úgy gondolom, ha lenne szemem, elsőként a Szűzanyát pillantanám meg. Ujjaim szerint csupa kék, selymes ruhát visel, a bőre sima, orcája meleg. Eperillatot áraszt. Rátenné szent kezét a vállamra, és érezném, hogy szinte világít; ha csak egyszer is megérintene, egész életemben magamon érezném Ő szent kezének a súlyát.

Néha úgy képzelem, hogy ha látnék, a méz édesebb lenne, a levendula gazdagabb illatot árasztana, a nap melegebben sütne az arcomra.

- Le kell írnod nekem, milyenek azok a szőnyegek – mondtam Philippe-nek.

- Már mindent elmondtam róluk.

- De most mondd el részletesebben! Hová néz a hölgy? Az egyszarvúra vagy az oroszlánra? Milyen a ruhája? Ő maga boldog vagy szomorú? Biztonságban érzi magát a kertjében? Mit csinál az oroszlán? Az egyszarvú ül vagy áll? Örül annak, hogy megfogták, vagy inkább el szeretne menekülni? Szereti a hölgy az egyszarvút?

 

 

Részlet V.

 

- Bon. Hadd gondolkodjam. A virágok között lehet például menta, mert az megvéd a mérgezéstől. Salamon pecsétje is legyen. És veronikafű, meg százszorszép és körömvirág – ezek mind jók gyomorfájás ellen. Eper is legyen, az is megóv a mérgezéstől. A hölgy és az egyszarvú olyan, mintha Miasszonyunk és Urunk lenne. Ezért olyan virágot is tegyünk bele, amelyet Szűz Mária szeret: legyen közte liliom, gyűszűvirág, harangvirág, ibolya. Ó, igen, még vadrózsa is kell – fehér, mint Miasszonyunk tisztasága, és vörös, Krisztus urunk véréért. Legyen szegfű, Miasszonyunk könnye az ő fiáért; szegfűnek okvetlenül lennie kell azon a szőnyegen, amelyen az egyszarvú mellső lábait a hölgy ölébe teszi, mert ez a kép olyan, akár a Pietá, n’est-ce pas? Melyiken is van az? – kérdeztem, noha jól nagyon jól tudtam. Csak ingerkedni akartam egy kicsit velük.

Csend lett. Aztán Philippe megköszörülte a torkát. – A Látáson. – mondta.

-Á! – mozdultam meg könnyedén. – És azon a szőnyegen is van szegfű, amelyiken a hölgy menyasszonyi koszorút fon, ugye?

- Igen. Az a Szaglás.

- A menyasszonyi koszorúba gyakran tesznek meténget, azaz örökzöldet is, mert az a hűség jele. És bizonyára szívesen teszi bele az állhatatosság sárga violáját, meg az igaz szerelem nefelejcsét.

 

 

Kép 

 

 

Részlet VI.

 

Alors, meg akarják nézni azokat a virágokat, amelyeket felvázolnak? – kérdeztem, és olyan hirtelen álltam fel, hogy megszédültem.

- Igen – felelte Philippe.

- Az ösvényre léptem, és a virágágyhoz vezettem őket. – Sokan épp most virágzanak, néhányat azonban nem láthatnak virágjában. Nincs például viola, sem liliom, sem meténg. A leveleik itt vannak, de már elvirágzottak. A Salamon pecsétje éppen most kezd hervadozni. De a gyűszűvirág és a veronikafű már kibomlott, és akad néhány körömvirág is. Ott, a szilvafa alatt, látják?

- Igen – válaszolta Nicolas. – Magának mindegyikből van, igaz? Miért fordít ekkora gondot rájuk, amikor nem láthatja őket?

- Azért növesztem őket, hogy mások láthassák, kivált papa. Papa minden virágot meg akar ismerni, amit a szőnyegeire sző, mert a valódi formákat és színeket akarja megidézni. Ez a műhelyének a titka- ezért olyan varázslatosan finomak papa millefleurs-rel beszőtt hátterei.

- Nos, itt van a sárga viola. A virágágy sarkába ültettem, mert az erős illatuk miatt pontosan tudom, hol vagyok. Íme a harangvirág; mindenből három: három levél három fürtben, három száron, a Szentháromság végett. Íme, itt vannak a szegfűk, a margaréták és a százszorszépek. Mit szeretnének még?

Philippe még kérdezgetett egyet s mást azokról a növényekről, amelyeket látott, én meg letérdepeltem, s megérintettem őket – a kék gyöngykölest, a kőtörőfüvet, a szappanfüvet. Azután Phlippe a sámlira telepedett, és rajzolni kezdett. Rajzszene hangosan karcolta a durva papírt.

- Philippe, talán a kora tavaszi virágokról is szeretnél tudni valamit – jutott eszembe hirtelen. Min amilyen a hóvirág és a jácint. Most persze nem virágzanak, de ha szólsz papának, mutathat néhányat a rajzaiból. A nárcisz is tavaszi virág, az jó lenne, amikor az egyszarvú a Látáson a tükörben nézegeti magát, mint Narcisszusz.

- Ezt bizonyára alaposan kitárgyalta Léon Le Vieux-vel, amikor itt volt; mindketten azt állítják, hogy az egyszarvú valami hiú, felvágós fickó – mondta Nicolas.

Elmosolyodtam. – Léon bölcs ember – jegyeztem meg.

 

 

Kép 

 

 

Részlet VII.

 

„Ott álltam hát a terem közepén, oldalamon Léon Le Vieux-vel, és hol előre, hol hátra nézegettem, egyik hölgytől a másikig; megpróbáltam egyszerre nézni mindnyájukat. Tovább néztem őket, mint bármi mást eddig a világon. Léon nagyon nyugodtan, nagyon csöndesen állt. Mintha álmunkban megfagytunk volna. Talán jobb lenne, ha soha többé nem keltenének fel ebből az álomból, futott át rajtam.

Amikor Léon végre megmozdította a lábát, kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, ám helyette nevetésben törtem ki. Nem, nem ez volt azt, amire számítottam. Ugyan miért is féltem valaha attól, hogy az oroszlánok kutyákhoz fognak hasonlítani, hogy az egyszarvúak kövérek lesznek, hogy narancsfák helyett diófákat lehet majd látni, ha egyszer itt vannak ezek a hölgyek? Mindegyikük oly szépnek, békésnek, elégedettnek látszott! Ha az ember ott állt közöttük, mintha maga is varázslatos, áldott életük részévé vált volna. Hol az az egyszarvú, akit ne tudnának elcsábítani?

Az igazság az, hogy nem csupán a hölgyek tették oly elevenné a szőnyegeket: A gazdag millefleurs is varázslatossá tette őket. Bármily hiba akadt is a vázlatokon, az mind eltűnt ezekben a kék és zöld mezőkben, ahol ezer meg ezer virág pompázott. Mintha a jéghideg, sötét párizsi időben napsütötte nyári rét kellős közepén álltam volna. A virágos pázsitok kitöltötték a teret, amelyek oly egybefoglalták a hölgyeket az egyszarvúikkal, az oroszlánokkal és az udvarhölgyekkel, sőt még én is mintha köztük lettem volna.

- No, mit gondolsz? – kérdezte Léon.

- Csodálatos. Álomszépnek képzeltem, hisz én terveztem őket, de ezek még annál is szebbek.

- Látom, semmivel nem lettél szerényebb – kuncogott Léon.”

 

 

Kép

 

 

Könyvajánló

 

 

„Jegyzetek és köszönetek

 

Habár a történet maga kitalált, mégis van némi valós alapja, legalábbis ami A hölgy és az egyszarvú faliszőnyegeket illeti. Nem tudjuk, vajon a Le Viste családnak melyik tagja rendelte meg a szőnyegeket, azt sem tudjuk, miért, sőt még készítésük pontos ideje is bizonytalan – noha a hölgyek ruházata és a szövési technika arról árulkodik, hogy nagyjából a 15. század vége felé lehetett. Ebben az időpontban pedig Jean le Viste volt az egyetlen férfiú, akinek joga volt a címer viseléséhez. Arról sincs tudomásunk, hol készültek a szőnyegek; a gyakorlottság és a technika arra utal, hogy a szövőműhely valahol északon, talán Brüsszelben lehetett, ahol ebben az időben a millefleurs volt e műhelyek specialitása.”